Mi baja van Márki-Zay Péternek Rapcsák Andrással?
Még a városépítőként is számon tartott egykori polgármester szobrát is eltávolítaná Hódmezővásárhely főteréről a bukott miniszterelnök-jelölt.
A hat párt fog dönteni a mandátum sorsáról, de több javaslata is van a hódmezővásárhelyi polgármesternek.
Márki-Zay Péter eredményt értékelt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. „Ez a gépezet, amit a Fidesz kiépített, egy baloldali jelölttel nem verhető” – vélekedett a a hódmezővásárhelyi polgármester. Elmondta, hogy bizonyára sok mindenben hibázott, például szerinte a kommunikációját egyszerűsíteni kellett volna.
Jelezte, hogy
Kiderült az is, hogy szívesen javasolná Szél Bernadettet, ugyanakkor jelezte, hogy mivel az MSZP-nek most 10 mandátuma van, a pártfinanszírozás szabályai alapján jobban járnának, ha 11-en lennének, így nekik is szívesen adná a helyét.
Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala